DEZSŐ
KOSZTOLÁNYI (1885-1936)
ΟΝΕΙΡΕΥΟΜΑΙ ΤΩΡΑ ΜΕΛΑΝΙΑ ΠΟΛΥΧΡΩΜΑ
Ονειρεύομαι τώρα μελάνια πολύχρωμα.
Κίτρινο για να γράψω πολλές
σ’ ένα κορίτσι, που αγαπώ, επιστολές.
Βιβλία να γράψω μαγικά,
γράμματα γιαπωνέζικα μ’ έν’ αρχικό πουλάκι χαρωπό,
όλα κομψά και καλλιτεχνικά.
Λογής-λογής μελάνια
λαχταρώ, μελάνια σπάνια·
χάλκινο, πράσινο, ασημί, λιλά,
κεχριμπαρίσιο χρυσαφί·
καθένα και για μια γραμμή, καθένα και για μια γραφή·
χρώματ’ αμέτρητα, πολλά, άλλα θολά, άλλα παρδαλά,
αμαρτωλά ή σιωπηλά, από βοτάνια
φανταστικά και μαγικά, μελάνια σπάνια·
άλλα να δείχνουν τη χαρά κι άλλα τη λύπη ζωηρά·
κι ακόμα κάποιο επιθυμώ, κάπως χλωμό
σαν ίσκιος αυγουστιάτικος ημέρας που ’χει γείρει
σε κάποιο παραθύρι.
Θέλω και κόκκινο αναφτό
από άγριο δειλινό αίμα καυτό
για ν’ αραδιάζω, ν’ αραδιάζω πια με αυτό.
Με ουρανί μελάνι μια γραφή να γράψω σε αδερφή,
στη μάνα μου μια προσευχή με χρυσαφί,
που σα φλόγα θα λάμπει, σαν αυγή.
Να γράψω και να γράψω, ατέλειωτα κατεβατά,
μηνύματα και χαιρετίσματα σ’ όλη τη γη
κ’ ευτυχισμένα, ονειρευτά, έτσι τη ζωή μου
να τη γιομίσω με τα χρώματ’ αυτά.
Μετάφραση: Κώστας Ασημακόπουλος.
Από το βιβλίο: Κώστας Ασημακόπουλος, «Ανθολογία ούγγρων
ποιητών», εκδόσεις Ροές, Αθήνα 1985, σελ. 83.
*************************
MOSTAN SZÍNES TINTÁKRÓL ÁLMODOM
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
Kiszínezném vele az életem.
